Romeo és Júlia a vasfüggöny két oldalán: egy beteljesületlen, tragikus szerelem groteszk története két felvonásban a Szovjetunió nyugati határán a II. világháború végén és a birodalom fennállásának utolsó nagy telén; majd felbomlása után, midőn Kelet vasfüggönyéből Nyugat aranyfüggönye lesz.

A Szovjetunió nyugati vasfüggönyének tövében járunk: a szovjet – csehszlovák, majd ugyanitt, de már ukrán–szlovák határon, a világhírre jutott kettézárt falu színpadi országhatárán. Szereplői: a rokonság az ikerfaluból, a távol-északi fölszabadult fogolytáborból és Amerikából, valamint szovjet határőrök és hivatalosságok...

Az elhunyt szovjet állampolgárságú magyart, Zoltán Zoltánovics Zoltán kiváló borjúgondozót végakaratának megfelelően családja a határ túloldalán, Csehszlovákiában lévő temetőben, néhai menyasszonya, Kapusi Júlia mellé szeretné eltemetni, aki abba pusztult bele, hogy vőlegényét a gulágra vitték. A temetési menet számára nem nyílik meg sem a vasfüggöny, sem a hivatalos határátkelő. A halottat a határvédelmi szervek letartóztatják (!), s a helyőrség udvarán temetik el. A rendszerváltáskor innen hantolja ki a család, hogy menyasszonya mellett újratemesse, ami ezúttal sem sikerül… Hogy hogyan nem és miért nem, azt mutatja meg a fekete humorban bővelkedő, az elmulasztott lehetőségekre is rámutató groteszk játék.

A darab szerzője, Zelei Miklós 1994 óta kutatja Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét (amit meg is írt A kettézárt falu című kötetben). Az ikerfalu a magyar királyság szerves része volt 1920-ig, ekkor Csehszlovákiához került. Az első bécsi döntés után újra Magyarországhoz tartozott. A második világháborút követően, amikor a Szovjetunió nyugatra tolta határait s bekebelezte Kárpátalját, az ikerfalu kisszelmenci része a Szovjetuniónak, Nagyszelmenc újra Csehszlovákiának jutott, a határt pedig a falu főutcáján húzták meg. A szerzőnek is jelentős szerepe volt abban, hogy a kettézárt falu ügye nemzetközi visszhangot kapott, és Szelmenc főutcáján végül elbontották a még a rendszerváltás után is álló vasfüggönyt, és 2005. december 23-án megnyitották a határátkelőt.

A Zoltán újratemetve című tragigroteszkben Zelei Miklós az idestova húsz éve folyó különös határkutatás tapasztalatait összegzi. Egzisztencializmusa – „Azért vagyunk a világon, hogy otthon is idegenben legyünk benne.” – a humanizmust ébreszti föl bennünk. Ennek köszönhetően a darab a sajátosan magyar problémát az emberi egyetemesség világába emeli.

Az előadás különlegessége és egyben hitelének záloga, hogy olyan társulat – a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – előadásában látható majd a Nemzetiben, amelynek tagjai a darabbeli határhelyzetet mindennapjaik részeként élik meg.