Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni.

A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.

Színházi társasjáték:

A nézők aktívan részt vesznek az improvizációra való felkészülésben, így sajátos, személyes viszony jöhet létre a nézők és a szereplők között. A nézők egy-egy csoportja, úgy kötődik valamelyik színészhez, mint a Ki nevet a végén? piros vagy zöld színű figurájához. Vele játszik, szándékairól, érzéseiről, motivációjáról többet tud, hiszen részt vett karakterének kialakításban, majd megnézheti, hogy ötletei felhasználásával, milyen játék születik...
Színházi társasjátékunk tehát egy órás felkészüléssel kezdődik. Ezután következik az improvizáció lejátszása, amely kb. másfél órát vesz igénybe. Majd kb. fél órás beszélgetéssel zárunk.