Van-e közös élet a megcsalás után? 

Az előadás célja: Szórakoztató helyzeteken át megmutatni minden szereplő szempontját egy háromszög kapcsolatban, valamint azt is, ha az eredeti pár úgy dönt, van közös életre lehetőség. Ugyanakkor ennek zsákutcáit és a bizalom építés lehetőségét, nyelvét szeretnénk megmutatni.

Mi történik velünk? Miért kerülünk bele külső kapcsolatokba? Milyen gyakori forgatókönyvek, minták húzódnak meg mögötte? Egy felszínre kerülő titkos kapcsolat mélységesen megrendít minket, bármelyik szerepben is vagyunk. Ha minket csaltak meg, kiderülhet, hogy amit önmagunkról, a társunkról hittünk, illúzió csupán. A megcsaló szerepében pedig megjelenhet a szégyen, a bűntudat, a döntés nehézsége, s egyben a titkos viszony felfokozott izgalma. A szerető szerepben pedig magányos estéken a négy fal közötti várakozás. Bármelyik szerepben is vagyunk, mit tehetünk?

Az előadás témái:

• Mit jelent a megcsalás és miért válunk nyitottá? Miért jelenik meg egy harmadik?

• Mi történik a kapcsolatban megcsaláskor? Hol kezdődik a megcsalás? Mi történik bennünk és mi történik a másikban? Mi fáj és miért fáj annyira?

• Mit tudunk kezdeni az érzéssel, az élménnyel, ha megcsaltak bennünket? Mit kezdjünk azzal, ha mi vagyunk a megcsalók?

• Mit tehetünk a fájdalommal és bizalmatlansággal? Lehet-e újra megbízni valakiben?

• Helyrehozható a kapcsolat? És ha igen, hogyan?

Néhány gondolat a megcsalás témájáról a Szeretetkert könyvből:

Van e közös élet a megcsalás után?

Mi történik velünk? 

Miért kerülünk bele külső kapcsolatokba? 

Milyen gyakori forgatókönyvek, minták húzódnak meg mögötte? 

A megcsalás párkapcsolatban falakat épít, elveszítjük a bizalmat, ami az intimitás alapja. Ugyanakkor, mit várunk manapság, ha házasságra lépünk, és elköteleződünk a párkapcsolatban? Mindent. S vajon meg lehet-e ennek megfelelni?

Esther Perel, a téma egyik neves pszichiáter szakértője a következőket írja erről: „Azt szeretnénk, ha kiválasztottunk stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot és megbízhatóságot nyújtana – mindent, ami a lehorgonyzásunkat indokolja. És azt szeretnénk, ha ugyanez az ember lenyűgözne, titokzatosság lengené körül, kaland várna mellette, és akár kockázatot is jelentene. Adj nekem komfortérzetet és izgalmat. Add meg az ismerősség, és az újdonság érzését. Biztosíts folytonosságot, és lepj meg. Ma a szerelmesek olyan dolgokat szeretnének egy tető alá hozni, melyek mindig is külön fedél alatt laktak.” 

Gyakran előkerülő téma, hogy nem is maga a megcsalás fájt, hanem az árulás, a hazugság. Hogy párunk egy másikkal lépett szövetségbe, amiből mi fájdalmasan kimaradtunk. A tartós hazugság elviszi a kapcsolatból az energiát. Falakat épít, s megöli az intimitást. Aki hazudik, nem engedheti el magát. Résen kell lennie, nem veheti le az álarcát. Általában szüksége van arra, hogy önmaga előtt megmagyarázza, racionalizálja viselkedését, tisztábbnak lássa magát, ezért énképét azzal védi, hogy társát egyre negatívabb színben látja. Ugyanakkor projekciói valójában az önmagával való elégedetlenségből fakadnak. 

Ezzel együtt az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit jelen az őszinteség. Mit mondjunk el, mennyit és hogyan? A kíméletlenül odavágott „igazság” legalább annyit árthat. Az erotikus részleteket taglaló beszámoló szintén. Hol van a határ az intim szféránk titkai (hogy nem feltétlenül osztom meg az összes felmerülő gondolatomat) és a kapcsolatban falakat emelő titkok között?

Ha valaki eljut odáig, hogy megérti ez utóbbi távolságot kialakító, kapcsolatot romboló erejét, és változtatni akar, éppen a kapcsolat tisztázása, újraszületése érdekében, ahhoz hatalmas bátorság kell, hogy kimásszon a hazugságokból. Ugyanis az őszinte megnyílással egy olyan krízisbe lépünk bele, amely az ismeretlenbe vezet. Nem tudhatjuk, mi történik majd a másikban, azt sem, hogy túléli-e a kapcsolatunk kertje, sőt mi lesz önmagunkkal. Mégis ez az egyetlen út ahhoz, hogy az eredeti kapcsolat újra lélegezni tudjon, s újra életteli legyen. Hogy esélyünk legyen egymásra, az őszinte érintésre, s az intimitásra. 

Ami nagyon érdekes, hogy az őszinteség hatására, a fájdalom, a düh, az elkeseredettség legmélyebb hullámait megélve gyakran számolnak be arról párok, hogy a legnagyobb krízis közepette ösztöneik mintha újra megnyíltak volna egymás felé, s az elszürkült, rutinossá váló szexuális életük is új fejezethez érkezett. Sokan szégyenkezve vallják be, hogy mintha a másik félrelépése is felpezsdítően hatna erotikus fantáziáikra. Keserű méz. Egyszerre fájdalmas pokol s az ösztönvilág megnyílása.

Akárcsak a gyász fázisainak, ennek a folyamatnak is természetes része a düh. Hiszen ez is egyfajta gyász. El kell engednünk mindazt, amit hittünk, képzeltünk a kapcsolatról, a másikról önmagunkról. A düh irányulhat önmagunkra: „Hogy lehettem ilyen vak!” A másikra: „Gyűlölöm!”, sőt gyakran még a bosszú gondolata is megjelenik: „Vissza fogom adni!” Ráadásul amikor dühösek vagyunk, nem fáj annyira. Ilyenkor következik a számvetés folyamata: „Pedig én mennyi mindent megtettem!” Mérlegre kerül az adok-kapok, s gyakran mindazt kimondjuk, amit addig a szőnyeg alá söpörtünk. S bár a kitörő vulkán mindent elpusztíthat, mégis elindulhat vele egy tisztulási folyamat, s akár az újrarendeződés halvány reménye.

Ha pedig a megcsaló szerepében vagyunk, akkor az őszintétlenség, a kizárás, a bagatellizálás, a másik hibáztatása, a türelmetlenség, a „Hagyjuk már megint ezt!” lehet a megrekedést okozó viselkedés. A teljes őszinteség viszont, ahogy említettem, nem feltétlenül jelenti a részletes beszámolót, amely a másikat még mélyebbre viheti. 

Ami segít, az az együttérző odafordulás a másik újra és újra feltörő fájdalma, vagy dühe, haragja felé. A türelem, az együttérző jelenlét, hogy szembenézünk az okozott vergődéssel, hogy meg akarjuk tartani őt is, magunkat is, akkor is, ha kellemetlen, ha azt érezzük, hogy elég már. Ne akarjuk siettetni a másik fájdalmának oldódását. Legyünk vele, tartsuk meg. A legnagyobb esély akkor van a transzformációra, a fájdalom átalakulására, ha lemegyünk az aljára.