A világ jobb elmegyógyintézeteiben állítólag külön részleget tartanak fent azok számára, akik Beckett színművének tartalmi ismertetésébe gárgyultak bele, ezért ettől mi is eltekintenénk. Ehelyt legyen annyi elég, hogy ketten várnak egy harmadikat, akiből valamiféle ideiglenes, mindazonáltal mégiscsak megváltás sanda ígéretét sikerült kicsikarniuk – ám ez a harmadik sehogy sem akar megérkezni, viszont érkeznek helyette mások, akik bár ne érkeznének, de továbbmennek. Csak az a harmadik, az nem akar megérkezni, sehogy se. Ami várakozás és megnemérkezés között történik, azt hívják életnek: nem a legszórakoztatóbb hobbi, de megjárja. Ezzel ütik el az időt – vagy épp fordítva – hőseink is. Élnek, gondolkoznak, rájönnek és rálegyintenek, amire rájöttek, tanulnak, hogy elfelejtsék, küzdenek, harcolnak egymásért egymás ellenében, és közben fülelnek az odakintről sosem közeledő, mégis egyre hangosabban dübörgő léptek zajára.