Az újdonsült írónő találgat és kijelent egyszerre: álomról, megérzésekről, születésről, halálról. Ezek mind nagy szavak, és mégsem hatnak úgy. Humorral telt szövegkörnyezetbe ágyazva elveszik a közhelyesség érzetét.

Adott egy színésznő (Zizi), aki "mindent érez, és mindent lát", és adott egy barátnő (Hédi-írónő), aki látja a színésznőt és felkéri Nofertiti szerepére új darabjában. Zizi pedig színésznőhöz méltón kéreti magát, vitatkozik, játszik, titkolózik, és persze kételkedik. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon... de persze Zizi csak a darab végén fedi fel titkát. Addig is beszélnek a média korcs világáról, szerelmeikről, a művészet élhetetlenségéről, félelmeinkről.

És, ha ez nem lenne elég, kapunk hozzá egy jó adag ezotériát, no meg egy kis zenét (amit szintén Bach Szilvia írt).
Hogy, mire célzok ezotéria címszó alatt?

Az álmok fontosságának megvitatását, a megérzések helyességét, célravezetését, a feng shuit, és azt, hogy miért érezzük, hogy "pokol van itt a Földön, és mennyország odaát". Ezeket a témákat, hol egyik, hol másik szereplő fogadja kétkedve, csak, hogy a magyarázat szükségessé váljon. De az a jó benne, hogy nem tukmálja ránk a fejtegetéseket. Te döntöd el, hogy megvonod a vállad, csóválod a fejed, helyeslőn bólogatsz, vagy meg sem hallod a mondanivalót.