„Egymásra talál a királyfi és a királyleány, a két szomszédvár fiatal lakója, de idegenakarat – a tündér – eltorlaszolja egyesülésük útját, várába kergeti vissza a leányt. A királyfi utána iramodik, de a tündér táncoló erdő gyűrűjét forgatja meg körülötte, a patak habjai is kiszállnak a medrükből, és mikor a királyfi legyűri az ellene harcba küldött elemeket, már késő, a királyleány csüggedten ül fent a várban. Nem veszi észre a vár alatt epedő szerelmesét. Az ifjú póznára rakja koronáját, lenyírja haját, leakasztja palástját, és a póznát ékesíti fel fiatalsága, királyi volta jelvényeivel. Ezekkel le is csalja a királyleányt, aki azonban a póznára pazarolja szerelmes pillantásait. De a fabábú végül is a táncban összeroskad és a két szerelmes egymás karjaiba omlik.”

Balázs Béla (1884-1949) költő, író, filmesztéta, filmrendező, filmfőiskolai tanár, a 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége. Bartók Béla (1881- 1945) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Második színpadi műve, A fából faragott királyfi (op. 13, BB 74) című egyfelvonásos táncjáték az első világháború idején (1914-1916-ban) készült. Bemutatóját 1917-ben a Budapesti Operaházban Egisto Tango vezényelte, Bánffy Miklós díszleteivel és Balázs Béla rendezésében.