Ticketkauf
Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot. Erről azonban a férfi nem akar tudomást venni, neki minden úgy jó, ahogy van. De amikor George elalszik szeretkezés közben, Lindának végképp elege lesz: úgy érzi, joga van még minőségi érzékiséghez, figyelemhez, szerelmemhez, élethez. Válni akar.
mesejáték gyerekeknek Összpróba és Kultkikötő Produkció
A Rum Hónapját az angol rum stílus zárja, Mádi Norbert vezetésével. Az esemény során szó esik az angol rumok karakteréről, gazdag történelméről és azokról az angol szigetekről, amelyek meghatározó szerepet játszanak ebben a stílusban.
Bernard, a fiatal francia sztárépítész, vérbeli playboy: menő lakásából Párizs csodálatos panorámájában gyönyörködhet, meg persze meseszép menyasszonyában, akit mámorosan szeret, de mámorosan szereti másik menyasszonyát is. És a harmadikat is.
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével. 5-12 éveseknek
Dumaszínház est
A VeszprémFest 2026-os programjának nyitóelőadója a kolumbiai énekes-dalszerző Juanes, a latin rock műfaj egyik nemzetközileg legismertebb képviselője. Több mint két évtizedes szólókarrierje során zenei munkásságát jelentős díjakkal ismerték el: gyűjteményében 4 Grammy-díj és 26 Latin Grammy-díj szerepel, utóbbival a díj történetének egyik legtöbbet kitüntetett előadója.
"Schneider Mátyás, a hirtelen meggazdagodott fuvaros történetét meséli el, aki felesége unszolására előkelő úri életet szeretne élni. Ennek érdekében felfogadják Hyppolitot, a rideg és kimért lakájt, aki vasfegyelemmel próbálja átalakítani a család mindennapjait. A túlzott illemtan, a félreértések és a szerelmi bonyodalmak sorozata mulatságos helyzeteket teremt. A darab könnyed humorral, fülbemászó zenékkel és örökérvényű poénokkal mutatja meg, mi történik, ha valaki mindenáron többnek akar látszani annál, aki valójában."
Egy szerelem története zenés előadás
A két főhős, a gyűlölet és a bosszú megszállottjai mellett színes palettán sorakoznak fel a történet mellékalakjai, érzékletesen megidézve a kort. A darab műfaji megjelölése: zenés thriller. Tehát afféle romantikus krimi–musical.
Ádám Jenő azonos című műve nyomán MAGYAR KARÁCSONY Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven
Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem.
Lendületes dallamok, pengeéles szövegek és pattanásig feszülő, szellemes beszólások jellemzik ezt a fergeteges vígjátékot, amely a szerelem bonyolult, mégis vicces oldalát tárja elénk. Mindez a Brooklyn-hídon játszódik, ahol kétségbeesett és depressziós Harry épp a hídon készül véget vetni szenvedéseinek, amikor régi iskolatársa, Milt (aki szintén ezen az éjszakán érkezik a hídra, hogy megölje feleségét, Ellent) visszahúzza a szakadék széléről. Ahogy a neurotikus Harry és az eszes Ellen egymásba szeretnek, Milt is megy a maga útján, hogy elhódítsa a lányt az irodából, és úgy tűnik, hogy minden a legjobban alakul.
Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink.
A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
A Képes Kiadó és a Kulcs-soft bemutatja: Rejtő Jenő – Korcsmáros Pál: Piszkos Fred, a kapitány Képregényes felolvasószínház
a Székesfehérvári Balett Színház kétfelvonásos kortárs táncszínházi produkciója. Az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
A Telik-trilógia befejező része Három anyátlan férfi egy szigeten. Éjjel. Csak ők vannak és egy harang. Nincs csónak, nincs evezőlapát, nincs kacsa. Nincs kiút, hacsak...
Balázs Ágnes gyönyörű meséjét szívből ajánljuk hat éves kortól, alsó és felső tagozatos gyermekeknek egyaránt. A darab különlegessége, hogy az író, Balázs Ágnes nemcsak több ismert Andersen történetet mesél el újra, de a híres dán meseíró, Hans Christian Andersen mesekönyvének születéséről is szól, miközben különleges érzékenységgel mutatja be az anderseni lélek szépségeit. Zenés mesejáték 110 percben
Vannak azok a történetek, titkok amiket nem tudtok rólam. Amiket csak zenében lehet elmesélni. Hát most veszek egy nagy levegőt és kiteszem elétek "Szívem, lelkem" és csak remélni tudom, hogy van kedvetek még közelebbről megismerni engem. Lesz színház, saját, sláger, minden amit szeretek. Ugye eljöttök?
A legkisebbeknek szóló koncertekre azokat a 1,5-4 éves gyermekeket várjuk szüleikkel, akiknek a mamájuk és a papájuk egykoron a Kaláka dalain nőtt fel.
Julia Donaldson világhírű mesekönyve alapján Ajánlott: 4 éves kortól
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!