Buy tickets
Alan Alexander Milne Micimackó mesés-zenés állatkavalkád
Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés színházi előadásban.
Yasmina Reza komédiája az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb nemzetközi színházi világsikere lett, számos nemzetközi díjat nyert. Párizsi bemutatója után nem sokkal itthon is bemutatták a Katona József Színházban, és nagy sikerrel játszották éveken keresztül.
Dumaszínház est
Giacomo Puccini MADAMA BUTTERFLY Opera in three acts, in Italian with Hungarian, English, and Italian subtitles
Bogyó és Babóca – Az évszakok interaktív, zenés bábjáték
zenés vígjáték két felvonásban Írta: Moravetz Levente Zene: Nagy Zoltán
Dumaszínház est
A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg, akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt. Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.
A teltházas elképesztő siker után újra Magyarországon: MICHAEL Michael Jackson díjnyertes KoncertShow London West Endről
Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien ötvözi a tényeket és a fikciót, a tiszta költészetet és a játékos humort.
A klasszikus mesék egyik legmeghatóbb története elevenedik meg a színpadon ebben az előadásban, amely érzékenyen, mégis látványosan mesél a szeretetről, a hűségről és a kitartás erejéről. A körülbelül 60 perces, egyfelvonásos mesejáték kicsiknek és nagyoknak egyaránt maradandó élményt kínál.
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Keszthelyre!
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra. Célunk: közösen alkotva, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat, egymást.
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Bajára!
Dumaszínház est
An immersive theatre experience at Kolibri Theatre: light, sound, movement and projections bring the very beginning of everything to life. No Hungarian needed. Duration: 60 minutes Age: 9+
Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.
The latest production by the Ballet Company of Győr, CODE 93, explores our identity, the fragility of our relationships and the deeper layers of our desires through the choreography of three exciting female artists. It is an evening where the creative worlds of three young female choreographers meet the energy of the dancers of the Ballet Company of Győr.
Mindenkinek vannak szokásai, de mikor válnak ezek függőséggé? Egy este, amely rólunk szól. Dr. Zacher Gábor őszintén, közérthetően és sok humorral beszél a mindennapjainkat érintő szenvedélyekről, legyen szó alkoholról, digitális eszközökről, munkáról vagy akár a stressz kezeléséről. Elgondolkodtató történetekkel, gyakorlati példákkal és hasznos felismerésekkel segít jobban megérteni a függőségek sokszor láthatatlan világát.
Dumaszínház est
Orlai Produkció előadása Irma La Douce, a párizsi éjszaka legjobb szívű pillangója egy szép napon megismerkedik egy szimpatikus diákkal. Itt az ideje új életet kezdeni – de miből? Széplelkű gengszterek és szélhámos zenészek forgatagában, újabb és újabb megpróbáltatások közepette, egy minden hájjal megkent bártulajdonosnő segítségével kell győzedelmeskednie a szerelemnek.
A Wass Albert legnépszerűbb regényéből készült előadás főszereplője, Nuca különös képességgel rendelkezik: egyszerre képes látni a múltat, jelent és jövőt. Az áldás mellett azonban átok is kíséri: akit megszeret vagy az ágyába fogad, azt hamarosan utoléri a halál.
Soma a nevem, szürke kisegér vagyok. Megláttam egy fehér egérlányt. Na, ebből lett csak a bonyodalom! Majd meglátjátok! Néha csodára van szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. A csodát pedig bátorsággal és küzdelemmel lehet kiérdemelni…
Az adventi programsorozatunk különleges eseményeként színpadra lép Koncz Zsuzsa, hogy dalaival varázsolja még meghittebbé az ünnepi várakozást.
Az utolsó menet egy fergetegesen humoros, mégis szívbemarkolóan őszinte kétszereplős darab, amely egy párkapcsolati krízis helyzetből indul ki - abból a pillanatból, amikor az örök elhidegülés kapujában még megpróbálják életben tartani a szenvedély halványan pislákoló lángját. A játék felszínén kínos, vicces és nagyon emberi helyzetek sorozata bontakozik ki, miközben kirajzolódnak a vágyak, a félelmek és az intimitás elvesztésének pillanatai.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.