A nő relatív lény, nem önmagához képest határozzák meg, hanem a férfihoz képest. A nő az, amivé a férfi ítélete teszi.” - a gondolat 1949-ben került feljegyzésre, de nyilvánvalóan ősidőkből ered, és ma is szokás még e karóhoz kötni az ebet. Épp ezért, ha az az ítélet születik, hogy nekünk nőknek nincs humorunk, akkor nincs. És kész. Értelmi képességeinket többnyire a hajszínük tartja mélyen a férfiaké alatt (meg az, hogy képtelenek vagyunk felfogni a les szabályt), menetrendszerűen nyafogunk egy prosztatavizsgálat gyötrelmei mellett eltörpülő szülés miatt, munkának hazudjuk a háztartásvezetést, évekre megsértődünk, ha felhívják figyelmünket az esetleges plusz kilóinkra, alkalmatlanok vagyunk az autóvezetésre, és hajlamosak vagyunk hisztizni az olyan kis apróságok miatt, mint hogy kevesebbet keresünk vagy mondjuk kicsit letipitapiznak minket a metrón. Mert ha lenne humorunk…talán mindezek dacára elviselhető lenne az élet velünk…de hát nincs…  Na, ezen fogunk együtt sírni...sírnunk szabad...úgy tudom.