"Csak akkor készítek szólólemezt, amikor belül úgy érzem, hogy annak oka van. Hosszan készülök dolgokra, nagyon átgondoltan, nagyon tudatosan, és ehhez idő kell. Az nem érdekel, hogy azért, hogy "a placcon legyek", egy-két évente kiadjak egy-egy lemezt. Engem az érdekel, hogy amit csinálok, annak számomra is legyen értelme. Mindig azt mondogatjuk, hogy olyan elképesztő gazdagságú a magyar népzene, annyi dallamvariáció, annyi szépség van benne, hogy hetente lehetne lemezt kiadni. Egy hatvan-hetven perces lemez anyagát negyedóra, húsz perc alatt össze lehet rakni úgy, hogy még jó is legyen; két hét alatt fel lehet venni, három hét alatt megkeverni, újabb néhány hét, amíg kinyomják - ezt is lehetne tehát csinálni, de ez nem érdekel. (...)

(...) Ezen az albumon ez úgy csapódott le, hogy bátrabban szerkesztettem, bátrabban vállaltam fel azt, hogy mennyi minden hagyott bennem nyomot. Például az egyik dal, a Haláltánc hangsúlyosan dramatizált: úgy van megszerkesztve, mintha az elején felmenne a függöny, van eleje, vége, dramaturgiája, nagyjából körülírható témája - de szándékosan nem jelöltem meg egyetlen balladai nőalakot, mert benne van a halálra táncoltatott Tollas Erzsi, az eladott Bodor Katalina és mások is. De ezt a dalt így, ahogy itt fel van véve, Buzán, ebben a mezőségi faluban, ahová a dalok valók, soha nem játszották.

De azt sem akartam, hogy egy gyűjtési folyamatból kiemelek három dalt, azokat egymás mellé pakolom és ennyi. Ez megint csak nem érdekel. Ezekben a dalokban annyi minden van, emberi sorsok összesűrítve. Sokszor úgy gondolkodom a zenében is, hogy látom a színpadon magam előtt. Amikor a lemezt szerkesztettem, sokszor koncertben gondolkodtam." (forrás: Quart.hu)