Mi történik, ha valaki már csak egy gép segítségével lélegezhet – de közben élete történetét mindennél fontosabbnak érzi elmondani? Egy biztos: Aszalós Ferenc részt vesz a Hajdúvágáson 1956-ban megesett pogromban. De mivé válik az emberi emlékezet egy kórházi ágyhoz láncolva, és hogyan hallgatja meg a tehetetlenségben szenvedő beteget valaki más, aki szintén menekül a saját múltja elől?

Egy ápoló, egy fiatal férfi. A rutinja pontos, a mozdulatai precízek, de valami mégis megmozdul benne, amikor Aszalós Ferenc, a vastüdőbe zárt idős beteg egy váratlan kéréssel fordul hozzá. Egy magnót kér – nem zenét hallgatni, hanem vallani. Rögzíteni valamit, amit eddig nem lehetett kimondani. Egy múltat? Egy bűnt? Egy sorsot?

Lente Bálint már csak a kazettákat találja meg az elhagyatott tüdőszanatórium épületében évtizedekkel később. Azonban ő úgy dönt, nemcsak hallgatója lesz a történetnek. Nyomozni kezd, megpróbálja feltárni az elfojtott traumák rendszerét, a bűntudat, a felelősség, a hallgatás és beszéd közti bonyolult viszonyokat. Azonban egyre több kérdés merül fel – és egyre kevesebb az egyértelmű válasz.

Ez az előadás kettős utazás: az egyik a dokumentált múlt megidézésében, a másik pedig velünk és Lente Bálinttal, az újraértelmezés kockázatában történik, itt és most. Miközben a múlt és jelen egymásba csúsznak, valami talán rólunk is kiderül. Hogy mindannyian egy kicsit Bálintok vagyunk. Keresők. Hallgatók. Tanúk.

Az előadás az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban jön létre.